MAG nyelv versus hímnem-nőnem vírus

„A mag az Isten igéje." (Lk. 8:11)

„Monda nékik Jézus: Sohasem olvastátok-é az írásokban: A mely követ az építők megvetettek, az lett a szegletnek feje; az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemeink előtt?” (Mt. 21:42)

eredeti koncepció és kép: Amagdala

„Átkozott legyen, ki a nemek között ellenkezést szít, mert az az ÉLET  ellensége, az ISTEN testét rongálja. Szennyet faljon, része ez legyen!” (Máté Imre, Yotengrit, a magyar sámánhit szellemi hagyatéka) - a rész-leges átok azonban a múlt árnya, az egész-séges áldás a jövő igéje

A MAGYAR NYELV MINDEN NYELVEK ŐS-MINTÁJA: ANYJA

szerkezeti átprogramozáson estek át a sémi, kínai és indo-európai nyelvek. a MAG nyelvek őrzik az eredeti, közös MAG-tudat szerkezeti modelljét.

de az etimológiai átprogramozás nem kímélte a MAG nyelvek jelentéstartományait. ennek esett áldozatul a magyar nyelv is! a legjobb példa erre három legfontosabb fogalmunk, a hit, a remény és a szeretet eltorzítása: valójában, eredetileg BŰN=BŐŐN a bőség-teremtő ősvallás (ld. Tibetben a Böön köztudottan az ősvallás); HALÁL=HALLAL a törvény, rend (az arab nyelv őrzi ezt a mélyebb jelentést, amit a HAL őskeresztény jelképe tartalmaz); ROSSZ=RÓZSA/ERŐ az ős-lélekerő kiáradásának jele (a Rosa/Rossa a latin nyelvek legszebb szava a színek és virágok királyára)

etimológiailag azonban a mai magyar is csak részét, bár kétségtelenül legnagyobb részét adja az ősi egységes emberi nyelvnek. tanulságos kiegészítő jelentést hordoznak más nyelvek a mi fogalmainkhoz is, pl. KÖR-COEUR (szív, franciául) - amellett, hogy a fönti három alapfogalmat is megőrizték szentségében

tehát a maghasadt nyelveket vissza kellene programozni szerkezetileg az Élő Teremtés kódjához, az összes nyelvet pedig, a magyar vezércsillagával, egyeztetni, elemezni és megújítani formailag-tartalmilag: visszaigazítani a Teremtő Élő minőségeihez. a szervetlen, ipari, gyökértelen nyelvi és tudati elemek maguktól kihullanának - és az emberi tudat magától regenerálódna - ha visszatalálna forrásához, a szívhez

A mag dala – A mag-nyelvben őrzött világkód az emberi megmaradás és megújulás programja

E tétel és kifejtése egy kettős folyamat eredménye: egyrészt széleskörű tudományos összehasonlító kutatás, másrészt tudatos és intuitív életkérdések sorozata vezet hozzá. A kifejtés számos ténye és gondolata már eleve benne van a mai magyar alternatív szellemi köztudatban, ezeket összefogtuk saját eredményeinkkel, és a kód magától kibomlott. Ez maga a valódi enigma kód, ami nem csak a történelemről rántja le a leplet, de visszaállítja az embert természeti-kozmikus helyére és belső alapjára, ahonnan az egyre súlyosbodó kóros feledésbe esik.

Józanul nem vitatható, hogy a föld gyarmatosítóinak rettenetes dúlása már kiverte a biztosítékot a természetben és az űrben, és csupán arra várunk, mikor alusznak ki a civilizáció villanyfényei. Meglátásunk szerint a pusztító örvény gyökere a nyelvek pontosan meghatározható, időtálló, sajátos szerkezetében rejlik. Ahhoz, hogy a mai élősdi emberiséget ne vesse le a hátáról a föld, ne vessék ki magukból az elemek, a világegyetem, minden bizonnyal emlékeznünk kellene a közös nyelvre, minden látható és láthatatlan létező közös kódjára, és ezáltal lehetne és kellene megütni a közös hangot. Emlékezni, és életünkben működtetni kellene. Az élő világmindenség hologramikus-analogikus lényege, hogy minden egysége azonos szerkezetű, önálló teljesség, ami egy finomanyag hálózatban rezonál minden más egységgel. Az emberi nyelv e rezonancia megnyilvánulása, amely alapszerkezetével vagy képes rácsatlakozni a mindenség működésére, vagy nem. Ha igen, akkor konkrétan valósul meg a két cél: „A mindenséggel mérd magad!”, (József Attila) és „Tanulj meg látni, ismerd fel, hogy minden mindennel összefügg!” (Leonardo da Vinci) Ez azonban tudatos kell, hogy legyen, azaz meg kell ismernünk nyelvünk valódi lényét. Mert valóban élő, szerves lény az a nyelv, amit mi magyarok beszélünk, és amit világkörüli nyelvtestvéreink beszélnek. E nyelvi lény lényege a szellemi-lelki-formai egység, amely a szóban forgó fénymag kiáradásában nyilvánul meg, vagyis a beszédben: egy központi lét-eszme dinamikus, kör-körös, és szférikus megtestesítése, kifejezésben való manifesztációja. Az általunk mag-nyelvként meghatározottak működésükben tehát mag-árasztó nyelvek. (Ld. a „magari” népek és nyelvek etimológiai térképét, a döbbenetes Tamana kutatást.) Ez az ősi, emberfeletti alkotás, a mag-nyelv, minden bizonnyal valóban isteni ajándék. A hivatalos nyelvészet nem ilyen nyelven értelmezi a világot, így a ragasztó vagy agglutináló nyelv meghatározás csak a lényeg töredékére utal, annak is csupán szigorúan vízszintes vetületére. A teljességre törekvő, igaz rendszerek (nyelvi, történelmi, kultikus rendszerek) félreértelmezése, megszégyenítése, és plagizálása csakis a kritikusnak, a megszállónak, a megmondónak tart sötét tükröt, és rá sötét árnyat vetít. E „börtönnek, bilincsnek lerázom a gondját, magyarúl az ilyet szabadságnak mondják.” (Sinka István)

Sematikusan, a nyelv egzisztenciális programkód. Olyan tudatfeletti forrású alaprendszer, amely érzékelésünket, gondolkodásunkat, cselekedeteinket, sőt talán testünk állapotát, hosszú távon génjeinket is meghatározza. A helyes nyelvi alapkód, amely a szív fényének egyenletes áradását biztosítja és szabályozza, összhangban tartja belső (lelki, szellemi, és testi) életünket, és külső (emberi, természeti, és kozmikus) életünket, a két rendszert pedig harmonizálja. A helyes kód egyszerre tudatos és szerves elem, így illeszkedik valamennyi teremtett és teremtő lét-szintbe. Az Isten-adta nyelv közös öröksége minden élőnek (beleértve a lassabban és gyorsabban élőket is, akiket manapság nem szokás észrevenni). Rossz kód vagy a jó tudattalan működtetése esetén azonban szétesik az egység, mert szféráink, kapacitásaink között világos rend, világos létezési és működési elvrendszer szükséges. Nyelvünk működésének megértése, és a helyes nyelv elfogadása az evolúcióra való érettség követelménye. Az emberiség túlnyomó többsége a teljes tudattalanság állapotában él. Tudattalanul használ egy-egy nyelvi kódot, fogalma sincs, milyen alapprogram fut benne, és esetleg milyen más, erőszakosabb programok írják azt felül, rossz minták, rossz beidegződések. Fogalma sincs, honnan jön, hová tart, mi köze mindenhez, mi él benne, és miben él maga. Milyen az a nyelv, ami a világhoz köti, ami meghatározza egész beállítottságát. A látszatvilágban él, nem tanul, csak felejt. Kiesett örökségéből.

Amint az alábbiakban feltárul, egyszerű tesztnek, az egyensúly, harmónia és rend próbájának kell csupán alávetni egy-egy nyelvet, tudatot, illetve életvitelt: mindössze három tényezőt kell megfigyelni ahhoz, hogy képet alkossunk egy kultúra, egy nép, és önmagunk valódi, belső arcáról. Mi tehát ez a kód, ez a rendező elvrendszer, amely egységbe emel és harmóniában tart a világegyetemmel, és amely ilyen tiszta tükröt tart? Nyelvtanilag az ige telítettsége, a személyes névmás köre, és a mondat felépítési logikája a három kritikus jegy. A magos nyelvek mag-alapja az első elv, hogy az igei és névszói, külső és belső valóság a középpontban: egy. Ezt őrzik szógyökeink, melyek közül sokban megjelenik az egyedülálló csoda, az ős-közép, a szó ami egyszerre jelöl aktivitást (ige) és passzivitást (főnév) pl. vár, sír, sejt, él, ég, szív, öl, fél stb. Paradox? Nem, radix vagyis szógyök. A lét-alap, ami nem fér a fejbe, de elfér egy szómagocskában. Így lesz a kétélű ige maga az élet sója. Ebben a jelentésben differenciált, de formailag egységes, ön-azonos magban születik az élet, újrajátszva a teremtés legelső pillanatát. A szónak ez a belső lüktetése a mag-nyelv metafizikája, amit akár le is lehet képezni. A nyelvnek ez a költőisége, mágiája az idő legmélyebb titkát őrzi, hogy a mozdulatlan jelleg és a mozduló jelleg, befogadó és teremtő, mag és ár: lényegileg egy. Szerelem-nyelv. A megtartás, a megmaradás ebben van. Amit kifele teszek, az hat a belső világra, és a belső egyensúly (ahogy annak hiánya is) hat a külső megnyilvánulásokra. Egyik sem előbbre való, ezotéria és exotéria, objektív és szubjektív, látható és láthatatlan: egy tőről fakad. Ez egy fajta érzékelés, a teljesség érzékelése egyetlen pontból, a magból. Magunk egyszerre a sajátunk és a mindenségé. A mag a belső és külső univerzum kellős közepe, a természet öröksége, a teljes, időtlen idő. Elpusztíthatatlan. Az első kód tehát: kettő az egyben.

A második elv: a személyesség egyensúlya, hogy a névmások, én-te-ő, egyetlen kört alkotnak. Az egység működési alapja rejlik ebben a kör-körösségben. Sem nemi, sem faji, sem látszólagos biológiai vagy fizikai alapon nem lehet elválasztani a létezőket. Minden és mindenki egyazon alaptermészet, alapstruktúra, és alapelv alapján működik. Nincs lényegi különbség tárgy és élőlény, ember és állat és növény között, elemek között, csak mindnek más a dolga, mert minden él, és az élet alapja az egység kódja. Csak az ember képes arra, hogy saját programját roncsolja, de elrontani nem tudja, mert az élet célja és forrása örök. Minden határ önkényes, csak fokozatok vannak. Az örök cél és forrás is fokozatokra van tőlünk, nem határokon át. A határhúzogatók saját magukat korlátozzák: korlátolt térben, korlátolt kapacitással, korlátolt életet élő emberek, sajnos embertömegek. Maguk sem tudják, milyen szerencsétlenek. Ne higgyük, hogy lényegtelen az angol kapitális Én, a német der/die/das és a többi – mindennapos egoista, megosztó, roncsoló szómágia. Öncélú önrombolás. Én nem vagyok nagyobb mindenkinél, én, te, ő egyek vagyunk, kerek egész körben. Ez nem csak a politikai együttélés egyetlen biztos alapja, hanem a látható formák és láthatatlan elvek tisztelete és szolgálata. A belső hármasság lélek, szellem, és test között ugyanaz, mint a társadalmi funkciók eredeti megosztása, és mint maga az ős-szenthármasság. A második kód tehát: három az egyben.

A harmadik elv az ige mondatalkotó kiáradására alapul, ez az elemek mágnesességének, az értetlenség hivatalos kifejezésével, ragasztásának elve: építeni csak egyszerre a természeti kettős egységre és a működési hármas egységre lehet. Egy összetett szó, egy mondat felépítése éppúgy magos, mint kör-körös: centrális és koncentrikus. Ilyen módon nem egymást taposó, felülírogató szövegek tára lesz életünk könyve, nem izolált, inflektált, affektált defekt lesz az út vége. De egy élet munkájának is, egy kultúra létrehozásának is csak ez lehet a biztos alapja. Sok nép forog önmaga körül, átgázol a másikon, borát, vérét issza, de csak lehúzó örvényt kavar. Márpedig aki mondatot épít, annak világot is kell tudni építeni. Aki ép mondatot épít, és a tudatosság fényében ép világot, annak koszorú adatik, a szentség, az egység koronája. Szegény meggyötört, megalázott, elhanyagolt nyelvünk őrzi a kincset, a magasztos kódot, ami mindenkié. A program nyitott. Mi az, amit gondolatainkkal, szavainkkal, életünk drága idejével építünk? Éhbérért bináris digitális szemfényt vesztünk (digitális illúzió), trináris demagóg színjátékért fizetünk (demokrácia illúziója). A nyelvi kód plagizálása csak látszólag működik, valójában szemétégetőkre és háborúkra épül, és sok-sok kárba veszett életre. Kire fog rászakadni a globális kaszinó, ki omlik össze, ha lehull a látszat leple, és előtűnik a lényeg? Ugyanakkor ha múlt, jelen, jövő: egy, ahogy nyelvünk sugallja, akkor nemcsak árulóink, de szentjeink, hőseink, népmesei, mitológiai figuráink is itt vannak, itt és most. Magunkban kire ismerünk? A harmadik kód tehát: minden az egyben. A három kód együttese az örök létezésbe való beavatódás, az áldott élet kulcsa: a teremtő ige kettős éle, a közösség körtánca, és a kifejezés középpontos építménye.

Eredetileg ez az egyetlen nyelve van az emberiségnek, az anyanyelv: az egység, szentség mag-nyelve. Ezzel születik minden gyerek, a világon mindenhol (ld. Molnár V. József gyermekrajz-analízisét). Amíg meg nem hasítja valami a mag-tudatot, az ősnyelv programja fut és hat, ahogy futott és hatott valaha minden népben: mert ezt beszélték, ezt tudták, és ez alapján éltek. Ma azonban kétféle nyelv van: ép, és hasadt. Az ősnyelvek, mint a magyar is, épek, egységesek, egészségesek, még ha titkos féreg foga is rág. Ezek a mag-nyelv variációi, amelyekben az ember belső egysége éppúgy kódolt, mint a külső analógia-szintek egysége. Az ép nyelv pontosan megmutatja, hogyan keletkezett a világ, hova tér vissza minden körforgás, hogyan működnek, kapcsolódnak, és épülnek a világegyetem kisebb-nagyobb egységei. Az ép nyelv pontos térképet nyújt a világban való eligazodáshoz, és belső világosságot gyújt. Az ősnyelvek népei közül mára talán már csak a magyarnak van hivatalos országa. Ha csonka is, valóságos csoda, hogy saját nevén szerepel Magyarország a térképen, és hogy a sorozatos merényletek ellenére nyelvünk teljessége megmaradt, az ember kozmikus származásának lenyomataként. A világ azonban tele van szórvány-testvéreinkkel, akik mind mag-nyelvi programmal élnek, élnének: az észak- és dél-amerikai indiánok, európai ős-kisebbségek, afrikai őstörzsek, a sivatag nemesei, csoportok Ázsia minden vidékén, csendes-óceáni népek, Ausztrália őslakossága. A ragasztó nyelvszerkezetű, mag-nyelvű népek. Történetesen mind üldözöttek, irtottak. Az ő csodájuk, hogy egyáltalán élnek. A magas kultúrák népei. Pontosabban, a magos kultusz, az élet szentségének, egységének népei. Vakok által megvezetett világtalan az, aki azt gondolja, a hasadt belsejű ember képes teljes értéket létrehozni: legföljebb kultúrának, civilizációnak nevezett égbekiáltó bazárt – magos szentélyek véres romjain. Egyedül a művészetben maradt meg épen a mag-nyelvezet, ahol felsejlik a kultusz eredeti feltétele, a más szférák által való ihletettség.

Hogyan és mikor esett az első repedés az emberben? Belső hasadásunk gyökerét keressük. Tény, hogy ma egyes népek létegysége, nyelvük alapján, nagyon hasadt, másoké enyhébben. Elég egyetlen lépés az egységen kívülre, és beindul a folyamat: egy hamis belső hang, egy rossz szó, hazug mondat, árulás, és borul a rendszer. Előbb a nyelv reped meg, majd lassan ez a repedés genetikailag is beépül: a nyelv meghasítja a tudatot, a cselekedetek örvénye a géneket. Ennek kialakulása hosszú folyamat, de gyökeres, magát az élet gyökerét veszélyezteti. A győzedelmeskedő birodalmi, gyarmatosító történetírás a folyamatos nyelvi maghasításról szól, amelynek során nem tiszta energia szabadul föl, hanem a bűntudat örvénye. Tört én-elem, iroda-lom. A belső egység ellenében kimondott szavak, elkövetett cselekedetek hosszú lajstroma súlyos teher, és a tehetetlenségi erő exponenciális növekedése alapján hat. Ezért van az, hogy egyes vendég népek a Kárpát-medencében hiába beszélik száz-párszáz éve az ép magyart, a kettős mérce, a meghasonlottság évezredes, beégett genetikai kódja nehezebb, lenyomja a tudat próbálkozásait az egység helyreállítására. Sőt, a kódok keveredése teljes belső széteséshez vezethet. De ha egységből indultunk ki, vissza is térhetünk oda. A mag-nyelvi kód tudatos használata visszaprogramozhatja az emberiséget.

Még ha hiányoljuk is a történelmi revíziót, nem ítélkezhetünk mások felett, csakis önmagunk felett. Minden ember teljes egészként jön a világra, és a romlás virágai, ahogy a kibomlás virágai is, sokfélék. A magyarságban is, mint a vírus terjed a hálátlanság, a hazugság, és főleg a megalkuvás. A megalkuvás nem politikai erény, racionális belátás, hanem súlyos mulasztás, olyan, amely teret enged a belső hasadásnak. Erény egyféle van: amely a magossághoz való elvhűségből, és a belőle fakadó arányérzékből ered. Racionalitás is egyféle van: a tiszta tudatosság, amely rendet teremt belül, és átviszi a rendet a tettekbe. Aki nem az egység mindenhatóságát vallja, ha mégoly öntudatlanul is, az fél-elemet, félelmet kelt, magot hasít. Magyar nyelvünk az arany élet tiszta tükre, bele kell csak nézni, és általa magunkba. A mag-tudat áldás, ha tiszta életműben visszhangzik, de visszaüt, ha rosszra használják, egyszerűen zárlatot okoz. Beavató nyelvnek is nevezhetjük, amely nem elhatárol a teremtéstől, hanem integrál. „Csak a szabad emberi akarat határolja egy bizonyos pontig Isten mindenhatóságát.” (Arsenie Boca)

Nem érdemes más népek repedéseit vizsgálni, de szent időt vesztegetünk, ha nem kezdjük el saját egyetemes programunk tudatos működtetését. Vissza a kozmikus élethez, a belső és külső természethez, földhöz, éghez, törzshöz, tűzhöz, forráshoz, életszentségeink magos-körös szentélyébe. A szervezet, amely minden hasadékot felülír, és kicsiben-nagyban a világ életének és működésének alapja: az egy-lényeg, minden lények uniója. A tudati hasadékok sebek, amelyeket csak közvetlenül az ős-teljesség forraszthat be. Akit nem húz a csellel szerzett hatalom, terület, az anyaföld testéből kierőszakolt gáz, olaj, nem terhel a vér árán szerzett arany, nem nyomaszt a meggyalázott, ellopott tudás, akik nem fordítanak félre sem szöveget, sem fejet, annak szabad a világegyetem bioritmusának kódja. Nincs más felemelő erő csak a fény, amelynek magjai mindenekelőtt tudatunk és nyelvünk által öltenek (vagy nem öltenek) formát. Ez a nyelvi kód, ha úgy tetszik, az univerzális mindenhatóság, jelenvalóság, és működés bizonyítéka. A metafizikai rossz csak visszhangja a maghasadásnak. Nyelvünk modellje olyan egyéb tudományos modellekkel rokon, mint a quantum, a kemoton, morphogenesis, schismogenesis, epigenetika, pszi-mező, Emoto vízkristályai, asztrális vagy szakrális geometria stb. Gyakorlatban pedig ugyanezt figyelhetjük meg az archaikus, törzsi forrás-művészetekben, szakrális szimbólumokban, a beavatási rítusokban, ihletett modern művészetekben stb. A képet csak össze kell rakni.

Ébredünk. Ha bennünk felkel a szív fényének tudatosan árasztott napja, a világban is felkel – ha pedig már felkelt, vajon észrevesszük-e? Észrevesszük-e, hogy a szabad szellem ül a nyelvünk hegyén?

2014. szept.